Categories
Uncategorized

Népszerű volt a háromnapos nagyszebeni magyar fesztivál

 

Több, mint 8000 látogatója volt a 14. Hungarikum Napoknak az Astra Múzeum skanzenjében

Több ezren voltak kíváncsiak a 14. Hungarikum Napokra Nagyszebenben június 30. és július 2. között. Az Astra Múzeum skanzenjébe több, mint nyolc ezren látogattak ki a három nap alatt, hogy megkóstolják a hagyományos magyar bográcsban készült ételeket, beszerezzék a vásárfiát, vagy magyar kulturális műsorokat nézzenek és hallgassanak meg. Az esemény fő célja, hogy bemutassa és ápolja a magyar népi kultúrát, a hagyományokat, a hungarikumokat.

A rendezvényen számos gasztronómiai és kulturális program várta az érdeklődőket: több, mint 60 őstermelő és kézműves érkezett vásárra az ország számos területéről, illetve Magyarországról.

Az esemény fő attrakciója a szombati főzőverseny volt, amelyen 27 csapat versenyzett, viszont ezen kívül is főzött még 5 csapat, illetve a szervezők meghívottjai többek között a jól ismert csörögét és az egyre híresebb mikóújfalusi rakott ágat készítették el. Az elkészült fogásokat szakmai zsűri értékelte, összesen tíz csapatot díjaztak. Vasárnap meghívott magyar séfek főztek, a látogatók hosszú sorokban várták, hogy megkóstolják a 16 különbféle hagyományos, magyar, de nem mindennapi fogásokat.

Népszerűek voltak a gyermekfoglalkozások, amelyeken a legkisebbek megismerkedtek a magyar népi kultúrával és hagyományokkal. Szombaton és vasárnap is jelen volt a temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület, valamint a Kalibáskő Erdei Iskola, ahol a jurták mellett az íjazást, a botozást, az ostorozást, a bogozást és a szövést lehetett kipróbálni.

A kulturális műsorok remek ötvözetet alkottak az autentikus folklór és a magyar, hagyományos népzene kínálatából a közösségi művelődés önszerveződő erejéből létrejött helyi- és meghívott előadók produkciói által, hiszen a Kárpát-medence szinten ismert és közkedvelt együttesek léptek fel a skanzen színpadán.

A Hungarikum Napok szervezője a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és az ASTRA Múzeum.

Támogatók: Nagyszeben Polgármesteri Hivatala, Szeben Megye Tanácsa, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., RMDSZ-Communitas Alapítvány, Miniszterelnökség-Nemzeti Együttműködési Alap, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Evida Kft.

Categories
Uncategorized

Nagy találkozások helyszíne volt a nagyváradi vár – Nagyjából 50 ezren vettek részt a 11. Szent László Napokon

Nyolc nap, több mint száz esemény, nagyjából 50 ezer résztvevő – vonhatjuk meg a 2023. június 19–25. között lezajlott, 11. Szent László Napok mérlegét. Mindez pedig nem jöhetett volna létre az öt főtámogató, a két kiemelt támogató, tizenhat támogató és adományozó nélkül, a nívós programok biztosításában pedig a főszervező Szent László Egyesülettel vállvetve dolgozott együtt hat kiemelt partner és tizenhat partnerszervezet, a kulturális fesztivál népszerűsítésében pedig húsz médiapartner segédkezett.
Az idén 11. alkalommal megrendezett Szent László Napok a tavalyi, Szent László téri „látogatás” után ismét régi-új helyszínén, a nagyváradi várban várta az érdeklődőket. Akik szép számban el is látogattak a Nagyváradot alapító lovagkirály sírhelyének is otthont adó falak közé, hiszen idén is számos érdekes, tartalmas rendezvény kínált kikapcsolódást, a gyermekeknek szóló foglalkozásoktól és előadásoktól a városból elszármazottak találkozóján és a kiállításokon, könyvbemutatókon át a városnéző sétákig és a záró hétvége nagykoncertjeiig, amelyeken többek között Charlie, Geszti Péter és a Bikini zenéjére is tombolhatott a közönség. Volt Zenevonat Szuperkoncert az LGT sztárjaival, és helyi zenekarok – a Stevie Ker, a Rius & Band, valamint az eMStreet – is színpadra léptek.
És nem csak a fesztiválozók, hanem a sztárfellépők is jól érezték magukat a Szent László Napokon. D. Nagy Lajos, a jubiláló Bikini frontembere a fesztivál sajtóirodájának nyilatkozva egyenesen a híres temesvári koncerthez – amikor is a rendszerváltás után első magyarországi zenekarként adtak koncertet a határon innen – hasonló mérföldkőnek nevezte a nagyváradi fellépést. Elismerően szólt a váradi közönségről Charlie és Geszti Péter is. Charlie úgy fogalmazott, Erdélyben „mindig valami érdekes érzés” fogja el, így volt ezúttal is, és jó volt látni, hogy a kisgyerekektől az apukákon át a szépkorú hölgyekig mindenki velük énekelte a nagy slágereket. „Brutálisan jó érzés volt” a színpadról látni a Szent László Napok közönségét Geszti Péternek is, aki meg is jegyezte, viszi is őket tovább az élő adásba, „mert annyira kedvesek, résztvevők voltak, annyira itt akartak lenni és együtt akartak lenni”.
Az élménybeszámolókat hallva tehát nyugodt szívvel kimondható, hogy ezúttal is létrejöttek az idei mottóban is megjelenített nagy találkozások a nagyváradi várban. És nem csak a barátok, közeli és távoli ismerősök, hanem intézmények és települések között is, és mindez együttesen adta ki újra a Szent László Napok lényegét, mindazt, amitől a fesztivál jóval több, mint a programfüzetben felsorolt rendezvényeket összefogó keret.
„Öröm volt azt látni, hogy folyamatosan nyüzsgés volt a várban, a délelőtti programok is sok érdeklődőt bevonzottak, jó volt látni a sok boldog gyermekarcot a gyermekfesztiválon, estére pedig megtelt a vár fesztiválozókkal. Ez a nagyjából 50 ezres létszám a járvány előtti időket idézi, és az az igazság, hogy ez egy ideális létszám, ennél többet már nem bírna meg a vár. Még így is örvendünk, hogy a pénteki vihar csak a Charlie-koncert után csapott le, ellenkező esetben kockázatokkal is járhatott volna a kivonulás” – értékelt a fesztivált követően Zatykó Gyula főszervező. Mint mondta, ezúttal is elégedettséggel tölti el, hogy a Szent László Napok közönsége nagyon szépen tud ünnepelni, nem volt rendbontás, mint ahogy – immár hagyományosan – szemét sem maradt utánuk.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a csapatról is, hisz a fesztiválszervezés csapatmunka, köszönöm a szervezők és az önkéntesek munkáját, akik azért dolgoztak, hogy az emberek jól érezzék magukat. Külön kiemelném azokat, akik az első perctől velünk vannak, s kiveszik a részüket a munkából” – fogalmazta meg a főszervező. Köszönetet mondott továbbá azoknak az egyesületeknek, amelyek nagyon értékes programokkal gyarapították a kínálatot, hiszen ettől lett igazán színes a fesztiváli kavalkád. Megköszönte ugyanakkor Nagyvárad testvérvárosának, Debrecennek, hogy a kezdetektől partnere a Szent László Napoknak, és idén is színes programokat hoztak a fesztiválra.
A Szent László Napok ugyan vasárnap véget ért, fontos ugyanakkor kiemelni, hogy Wagner Nándor váradi születésű szobrászművésznek a fesztivál idején a Gheorghe Șincai Bihar Megyei Könyvtárban kiállított, Filozófiai kert című szoborcsoportjának 3D nyomtatóval készült másolata szeptember elejéig látogatható.

A 11. Szent László Napok főtámogatója az OTP Bank Románia. Főtámogató intézmények: a nagyváradi polgármesteri hivatal, a Visit Oradea, a Bihar Megyei Tanács, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Nemzeti Kulturális Alap. Kiemelt támogató a MOL – Új Európa Alapítvány.

A Szent László Napokról további részletek, fotók, videók megtalálhatók a fesztivál honlapján (szentlaszlonapok.ro), illetve Facebook- és Instagram-oldalán.

A Szent László Napok sajtóirodája

Categories
Uncategorized

Tizennegyedik alkalommal lesznek Hungarikum Napok Nagyszebenben

 

A népszerű eseményre június 30. és július 2. között kerül sor a szabadtéri Astra Múzeum skanzenjében

Közeleg a 14. Hungarikum Napok fesztivál, amelyre minden évben több ezer látogató kíváncsi. Fő célja, hogy bemutassa és ápolja a magyar népi kultúrát és a hagyományokat. Az eseményre június 30-tól július 2-ig kerül sor a nagyszebeni ASTRA Skanzenben, Európa egyik legnagyobb falumúzeumában, amely több mint 300 épületével és hatalmas területével tökéletes helyszínt biztosít az eseménynek.

A három napos rendezvényen számos gasztronómiai és kulturális program várja az érdeklődőket: őstermelők és kézművesek vására, mesterségek bemutatása, néptánc- és népzenei előadások, gyermekműsorok és koncertek, amelyek mind hozzájárulnak a magyar népi kultúra és hagyományok, a hungarikumok megismeréséhez és ápolásához. Ugyanakkor rendkívül népszerűek a gyermekfoglalkozások, amelyeken a legkisebbek megismerkedhetnek a magyar népi kultúrával és hagyományokkal.

A térség legismertebb szabadtéri, magyar eseményéről idén sem hiányozhatnak a kézművesek és őstermelők, a vásár hivatalos megnyitójára pénteken kerül sor. A Gasztro téren a látogatók kézműves bemutatókon is részt vehetnek, a hagyományos magyar ínyencségek mellett pedig pálinkát, kézműves söröket és borokat kóstolhatnak. A vásár naponta 10:00 és 19:00 óra között tart nyitva. A pénteki napot a Dream Flow zenekar ifjúsági koncertje színesiti.

Az esemény fő attrakciója a nagyközönség számára idén is a Főzőverseny, amelyre szombaton, július 1-én kerül sor. Az amatőr csapatok bográcsban készült magyar ételek elkészítésével versenyeznek. A résztvevők Kárpát-medence különböző településiről érkeznek, hogy megmutassák, ki készíti a legjobb gulyást és bográcsos ételeket. A versenyre június 20-ig nevezhetnek a csapatok, egy online űrlap kitöltésével.

A szombati napon sem maradnak el a kulturális műsorok, az érdeklődők megnézhetik a Nagyszebeni Citera Csoport előadását (oktató és csoportvezető: Bucz Júlia), a Daniel BRASS DANCE fúvószenekar koncertjét, a BEKECS Néptáncszínház előadását.  A nap során még fellép a TOKOS Zenekar és a TATROS Együttes, a napot táncház zárja.

Az esemény utolsó napján, vasárnap igazi gasztronómiai élményben lehet részük a résztvevőknek, ahol a zsűri séfjei a magyar konyha világát mutatják be az ételeikkel, amelyeket lehetőség lesz megkóstolni. Július másodikán is lesz népzene, fellépnek a FINOM Zenekar, az Aranyszívek Nyugdíjas Egyesület népdalcsokorral, majd a Daniel BRASS DANCE egy fúvószenei előadással. Koncertezik az ESZTERLÁNC Zenekar és vasárnap sem marad el a táncház.

Idén is elkészítik a Mikóujfalusi rakott ág desszertkülönlegességet, ezt szombaton kóstolhatják meg a látogatók. Szombaton és vasárnap is jelen lesz a temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület, valamint a Kalibáskő Erdei Iskola, ahol a jurták mellett az íjazást, a botozást, az ostorozást, a bogozást és a szövést lehet kipróbálni.

A Hungarikum Napok szervezője a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és az ASTRA Múzeum.

Támogatók: Nagyszeben Polgármesteri Hivatala, Szeben Megye Tanácsa, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., RMDSZ-Communitas Alapítvány, Miniszterelnökség-Nemzeti Együttműködési Alap, Kovászna Megyei Tanács és Művelődési Központ, Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, EVIDA Kft.

Categories
Uncategorized

Nagy találkozás – Június 19–25. között zajlik idén a Szent László Napok

 

Nagy találkozás – ezzel a mottóval szervezik meg június 19–25. között a 11. Szent László Napokat Nagyváradon. „Úgy érezzük, ennyi év után az egyik nagy megvalósítása a Szent László Napoknak a barátok, itt élők és elszármazottak találkozása a fesztivál eseményein. Mi ehhez a keretet adjuk, a programok által idehozzuk az embereket a nagy találkozásra, leülnek egy pohár bor vagy sör mellé” – fejtette ki a szlogenválasztás kapcsán Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője a május 25-ei, csütörtöki sajtótájékoztatón. Jelen volt még Varga Korpos Dalma, a fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke, Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszékének vezetője, Bódor Edit, Debrecen polgármesteri kabinetirodájának egyházakért és határon túli magyar közösségekért felelős polgármesteri tanácsadója, valamint Alexandru Chira, a Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) vezérigazgatója.

Zatykó Gyula bejelentette: idén a fesztivál „visszaköltözik” a várba, azaz a legtöbb rendezvényre, így az esti nagykoncertekre is a középkori falak között kerül sor. A fesztivál szerkezete amúgy a már megszokott lesz. Varga Korpos Dalma rámutatott: idén is megtartják az olyan népszerű programokat, mint az örömfőzés, a Nagyváradról elszármazottak találkozója, lesz Szent László-napi sokadalom és vásár, a sportprogramok terén pedig újdonságok is várhatóak. A Szent László Egyesület elnöke kiemelte: idén is visszatér partnerként a Richter Gedeon gyógyszeripari vállalat, és ezúttal már nem csak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is megszólító programjaik is lesznek.

Új partner a Petőfi 200 centenárium alkalmából a Petőfi Kulturális Ügynökség, író-olvasó találkozókkal és zenés eseményekkel, koncertekkel egyaránt várják majd a fesztiválozókat.

Ami az esti nagyoncerteket illeti, pénteken Charlie, szombaton a Zenevonat Szuperkoncert az LGT sztárjaival, majd Geszti Péter, vasárnap pedig a jubiláló Bikini csap a húrok közé. Ugyanakkor a helyi zenekaroknak is fellépési lehetőséget biztosítanak, ott lesz majd a Stevie Ker, a Rius & Band, valamint az  eMStreet zenekar is koncertezik a várban. Különleges zenei projektnek ígérkezik ugyanakkor a Magyar Rhapsody Projekt Levédia című előadása, amelynek sztárvendége Molnár Levente világhírű operaénekes.

Hagyománynak számít immár, hogy Nagyvárad testvérvárosa, Debrecen is saját programokkal kapcsolódik be, abból, hogy idén mivel készülnek, Bódor Edit adott ízelítőt. Mint mondta, nagy megtiszteltetés a cívisváros számára, hogy már közel tíz éve kiveheti a részét a Szent László Napokból. Közölte: már az első naptól jelen lesznek, a június 19-ei nyitógálán a Szigligeti Színházban a Kodály Filharmonikusok adnak nagyszabású koncertet, amelyen szintén fellép Molnár Levente. Június 22-én, csütörtökön a Debreceni Big Band és Vastag Tamás várja dzsesszutazásra a közönséget. Lesznek kiállítások, irodalmi események, de a főszerep a gyermekprogramoknak jut. A DEMKI ház egész napos kézműves és hagyományőrző foglalkozásra várja a legkisebbeket, a bábszínház Csicsogó színház bábelőadással, a Trio Consort interaktív koncerttel várja a gyerekeket.

Az APTOR, vagyis a Visit Oradea is hosszú évek óta partnere a Szent László Napoknak. Alexandru Chira a sajtótájékoztatón gratulált a szervezőknek a bőséges programkínálathoz, és a város minden lakosának, anyanyelvtől függetlenül a figyelmébe ajánlotta a fesztivált.

A Partiumi Keresztény Egyetem eközben az első évtől programokkal van jelen a fesztiválon, számos közös projekt is született az évek során. Idén a közös szervezésű Publicritic nemzetközi kritikai plakát- és GIF-pályázat van a középpontban, amely idén minden rekordot megdöntött, 597 vizuális kritika érkezett be 314 alkotótól 48 országból – mutatott rá Balázs Zoltán, megköszönve a Szent László napok szervezőinek az együttműködést. Bejelentette: a díjátadót június 20-án, kedden tartják majd, a nemzetközi zsűri által a legjobbaknak ítélt művek pedig óriásplakátok és city lightok formájában – akárcsak a korábbi években – kikerülnek a város utcáira.

Igazi kuriózumnak ígérkezik ugyanakkor egy másik nagyszabású képzőművészeti projekt is. Zatykó Gyula bejelentése szerint „hazahozzák” szülővárosába Wagner Nándor híres szobrászművész Filozófiai kert című szoborkompozíciójának a legkorszerűbb technológiával, 3D-nyomtatóval készült másolatát. „Az egyistenhitű vallásalapítók, filozófusokat – köztük Jézus, Gandhi, Assisi Szent Ferenc – felsorakoztató alkotás a békét, a toleranciát hirdeti, amire nagy szükségünk van ebben a zaklatott világban” – húzta alá a fesztivál főszervezője. Közölte: az alkotás a megyei könyvtár halljában kap majd helyet.

További információk elérhetőek a Szent László Napok folyamatosan frissülő honlapján, Facebook-, illetve Instagram-oldalán.

 

A Szent László Napok sajtóirodája

Categories
Uncategorized

Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség – szakmai nap Sepsiszentgyörgyön – 2023. április 27.

 

Az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség 2023. április 27-én szakmai napot tartott Sepsiszentgyörgyön, ahol idén 30. alkalommal szervezték meg Erdély egyik legnagyobb városünnepét, a Szent György Napokat.

A szakmai napot a fesztivál hangulatos közegében az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség elnöke, Szabó Lilla köszöntőbeszéde nyitotta, ezt követően a házigazdák részéről Knop Ildikó fesztiválkoordinátor és Dancs Zsolt szervező üdvözölték a vendégeket. A házigazdák a Szent György Napokat is bemutatták a résztvevőknek, mintegy ízelítőként felsorolva az egyhetes programkavalkád nagyobb csoportjait. Az elmúlt harminc évet képekben is felelevenítő bemutató során Knop Ildikó fesztiválkoordinátor kitért az idei év szervezése során tapasztalt nehézségekre, kihívásokra is.

A köszöntőket követően a Codespring | Softech szoftverfejlesztő csapat részéről jelen lévő Hegyi Réka marketingasszisztens előadását hallgathatták meg a résztvevők, aki bemutatta a fesztiválokra kifejlesztett FestivApp telefonos alkalmazást, amely a fesztiválozóknak nyújt eligazítást az erdélyi rendezvények programkínálatában.

A Kézműves sörök fesztiválokon című kerekasztal-beszélgetés meghívottjai Gyenge Zsolt (Fóti Kézműves Sörfőzde), Szabó Rudolf (Lucretia Schooner sörmanufaktúra) és Vigh Ferenc (Bere á la Cluj) a magyarországi és erdélyi sörfőzdék helyzetéről, megjelenési lehetőségeikről, a kisebb és a nagyobb üzemek közötti különbségekről, a sörmanufaktúrák kihívásairól beszélgettek. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői többek között megosztották fesztiváltapasztalataikat, illetve szó esett arról is, hogy a jövőben hogyan képzelik el a fesztiválszervezők és a kézműves sörök készítői közötti együttműködést.

A kerekasztal-beszélgetést követően a szakmai napot az EMFSZ tagsága a Lucretia Schooner sepsiszentgyörgyi sörmanufaktúra söreinek kötetlen hangulatú kóstolójával zárta.

 

 

Categories
Uncategorized

Harmincadik Szent György Napok – Sikeres jubileumi városnapok

 

Sikeresnek értékelte a 30. Szent György Napokat Antal Árpád polgármester. A városvezető szerint a kulturális hét előadásain és a hétvége nagyobb koncertjein mintegy ötvenezer ember vett részt, összességében egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy ez Erdély legnagyobb városünnepe. 

Antal Árpád köszönetet mondott a résztvevőknek, hogy a nagy tömeg ellenére mindvégig civilizált magatartást tanúsítottak, semmilyen rendbontásra nem került sor.

– Köszönöm a városlakóknak és az idelátogatóknak is, hogy ismét bebizonyították, hogy kulturált módon tudnak ünnepelni. Mind a negyven helyszín „működött”, összesen 166 programpontra került sor. Köszönetemet fejezem ki a polgármesteri hivatal és a Kónya Ádám Művelődési Ház alkalmazottainak, valamint a Knop Ildikó vezette teljes szervezőcsapatnak, az önkénteseknek, hogy sikerre vitték a jubileumi városünnepet. És végül, de nem utolsó sorban köszönöm a fesztiválhétvége helyszíneinek közelében lakóknak a türelmet és a megértést – nyilatkozta a polgármester.

A szervezők szerint a 30. Szent György Napok kulturális hetének 25 előadásán mintegy ötezren vettek részt.

A hétvégi koncertek átlagosan 13 ezer embert vonzottak. Becslések szerint a legtöbben, több, mint 15 ezren az Ossian pénteki koncertjén buliztak, a szombati együttesek közül a The Motans koncertjén voltak a legtöbben, körülbelül 12 ezren, HOBO zárókoncertjén és az azt követő tűzijátékon megközelítően 15 ezer ember vett részt.

Az egykori dohánygyár udvarán helyet kapó The Base – az ifjúság bázisán 6 állandó programra és több, mint 40 eseményre került sor a fesztiválhétvégén, amelyekre naponta közel 2000 fiatal látogatott ki.

A Gyermekvárosban az Erzsébet parkban a három nap alatt mintegy 2500-3000 gyermek vett részt. A közel 30 program 12 szervezet, 2 vállalkozás, 6 független társulás és 120 önkéntes segítségével valósult meg. A legnépszerűbb programok közé tartozott az arcfestés, a tiroli, a Jogom van elnevezésű játék, a  Sárkánykutató intézet, továbbá népszerű volt az óriáskifestő, a zenés foglalkozások és a mondókázó is.

A tombolára 1784 jegyet értékesítettek. A nyertes számokat, valamint a pótszámokat IDE kattintva lehet megnézni, a szerencsések május 2-a és 12-e között vehetik át nyereményeiket a Kónya Ádám Művelődési Házban (Kossuth Lajos utca 13. szám).

A 2024-es Szent György Napokat április 23. és 28. közötti periódusra tervezik.  

Categories
Uncategorized

Világsztárok a 14. Kolozsvári Magyar Napokon

 

Augusztus 14-20. között immár tizennegyedik alkalommal jelentkezik a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális seregszemléjének számító Kolozsvári Magyar Napok. Az egyhetes programkavalkád számos eseménye a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódik majd, újra megtelik élettel a Magyar Napok egyik legfontosabb, emblematikus programhelyszíne – a felújítás miatt tavaly lezárt – Farkas utca, a főtéri koncertek sorát pedig (augusztus 20-án) egy világsztárokat felvonultató, nagyszabású produkció zárja, melynek megálmodója és életre hívója, a világszerte ismert Leslie Mandoki – meglepetésvendégként – személyesen is megjelent a Magyar Napok beharangozó sajtótájékoztatóján.

„Tizennégy év nagy idő, az idén tizennegyedik alkalommal jelentkező Kolozsvári Magyar Napok pedig már elég érett ahhoz, hogy személyi igazolványa legyen. Ezzel a rendezvénysorozat a nagykorúságához közelít, szervezőkként pedig bízunk benne, hogy az évről-évre egyre bővülő programkínálatból idén is minden generáció kedvére válogathat” – mondta Gergely Balázs. A KMN főszervezője hozzátette: mindent megtesznek, hogy a magyarnapozó közönség újra – bő egy héten keresztül – élvezhesse azt az erdélyi csodát, melynek tizennégy éve részese. Az április 25-i sajtótájékoztatón elhangzott: a hagyományoknak megfelelően, már a Magyar Napok kezdete előtt – augusztus 12-13. között – kiállításmegnyitókra várják majd az érdeklődőket, augusztus 13-án (vasárnap) pedig ismét ökumenikus istentisztelet nyitja meg a programsorozatot. A Bánffy-palotában működő Kolozsvári Művészeti Múzeumban Márton Árpád és Mohy Sándor egyéni, valamint Juhos Sándor festőművész és Szabó András grafikusművész közös kiállításait tekinthetik meg a képzőművészet szerelmesei, valamint ugyanitt a Kusztos Endre Képzőművészeti Egyesület kortárs szovátai alkotói is bemutatkoznak. Augusztus 14-én (hétfőn) a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében kerül sor a Magyar Napok ünnepélyes nyitógálájára, melynek részleteiről a szervezők a későbbiekben adnak tájékoztatást. Szabó Lilla elmondta: idén is több mint 100 partnerszervezettel együttműködve dolgoznak a Magyar Napok programkínálatán, melyben kiemelt szerepet kap a Petőfi-bicentenárium is. Az idei év egyik jó híre, hogy az ígéreteknek megfelelően újra birtokba veheti a magyarnapozó közönség a tavaly – a felújítási munkálatok miatt – lezárt Farkas utcát, ahol ismét kézműves- és könyvvásár várja majd a látogatókat. A Fogoly utca idén is Borutcává alakul, a Bánffy-udvarban a Petőfi-színpad kínál bemutatkozási lehetőséget a rock, a jazz, valamint a blues erdélyi és anyaországi képviselőinek, a Kolozsvári Református Kollégium udvara ismét Folkudvarként működik majd, a Romkertben újra életre kel – az Emese Park hagyományőrzőinek jóvoltából – a gyermekprogramoknak is helyt biztosító középkori falu, Magyarország Főkonzulátusának szervezésében (a konzulátus udvarán) Hungarikum udvar néven programhelyszín nyitja meg kapuit, az ötödik alkalommal jelentkező KMN-Donaton Terepfutóversenynek és az örömfőzésnek ismét a törökvágási Falumúzeum ad majd otthont, újra látogathatóvá válik a Szent Mihály-templom tornya, valamint minden, a korábbi években megismert programhelyszín várni fogja a magyarnapozók tömegeit. A részletes programkínálat várhatóan július elejétől válik elérhetővé, egyéb tudnivalók azonban már júniustól megtalálhatóak lesznek a www.magyarnapok.ro internetes oldalon, további érdekességek és fontos információk pedig a rendezvény Facebook-oldalán (www.facebook.com/magyarnapok) is elérhetők majd.

A sajtóeseményen jelen volt Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja is, aki elmondta: már a kezdetektől partnerei a KMN-nek, Magyarország Kormánya pedig kiemelten támogatja a Kárpát-medence egyik legnagyobb rendezvénysorozatának számító Kolozsvári Magyar Napokat. „Értékteremtő együttműködésünket idén is folytatjuk, így a főkonzulátus udvara újra várja majd a látogatókat kulturális eseményekkel, beszélgetésekkel, gyermekprogramokkal, gasztronómiai bemutatókkal, sőt, könnyűzenei koncertekkel is” – jelentette ki a főkonzul.

Gergely Balázs elmondta: a Magyar Napok központi programhelyszíne – a főtéri nagyszínpad – idén is minden generáció számára emlékezetesnek ígérkező zenei eseményeket kínál. Kedden (augusztus 15-én) a 25. Szent István-napi Néptánctalálkozó művészei veszik birtokba a Főteret, szerdától pedig a könnyűzenei koncerteké lesz a főszerep. Augusztus 16-án az EDDA Művek lép színpadra, augusztus 17-én a Blahalouisiana és a Budapest Bár, augusztus 18-án Halász Judit gyermekkoncertjén vehetnek részt kicsik és nagyok, ezt követően pedig a „Magyar rocklegendák” elnevezésű produkció keretében Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós ad koncertet. Augusztus 19-én a Lóci játszik rockegyüttes csap a húrok közé, őket pedig a Honeybeast követi majd. Amint azt a magyarnapozó közönség már megszokhatta, a rendezvénysorozatot rendszerint egy nagyszabású produkció zárja, s nem lesz ez másként idén sem, hiszen augusztus 20-án Leslie Mandoki és a Mandoki Soulmates zenekar lép színpadra. A beharangozó sajtótájékoztatón – meglepetésvendégként – személyesen is megjelent, világhírű magyar dalszerző, producer, dobos és énekes olyan világklasszis rock- és jazz ikonokkal zenél majd, mint Nick van Eede, Al Di Meola, Mike Stern, Randy Brecker, Till Brönner, Richard Bona, Tony Carey, Deobrat Mishra, Fausto Beccalossi, ezúttal pedig nem hiányozhatnak a fellépők közül Leslie Mandoki magyarországi zenésztársai sem, így a felsoroltakon túl színpadra lép Mahó Andrea és Takáts Tamás is.

„Évek óta dédelgetett álmunk válik valóra azzal, hogy ezt a nagyszabású produkciót – melynek tagjai összesen 35 Grammy-díjjal rendelkeznek – végre vendégül láthatjuk” – mondta a Gergely Balázs. A Németországból a sajtótájékoztató idejére (első alkalommal) Kolozsvárra érkezett Leslie Mandoki elmondta: számára azért is különösen fontos az augusztus 20-i koncert, mert mindeddig nem volt lehetősége Erdélyben fellépni. Elhangzott: a világsztárokat felvonultató koncerten számos különleges pillanat várható, hiszen a Soulmates a Bartók Béla-művek különleges hangzásával és a modern zenei stílusokkal egyesülve adja elő a „Magyar képek”-et, ezáltal pedig haza hozza Kolozsvárra az erdélyi népzenére alapuló és Bartók Béla nyomán írt rock szvitet. „Ezzel a világsikernek számító produkció hazatér kiindulópontjához, ide, ahol ezek a csodálatos Bartók-dallamok gyökereznek. A zenekar, mely immár 31 éve működik, nagyon várja a magyarnapos koncertet, s hisszük, hogy zenénk, átölelve a különbözőségeket, hídépítő szerephez is jut” – mondta Leslie Mandoki.

Categories
Uncategorized

Harmincadik kiadásához érkeztek a Szent György Napok – A mi ünnepünk

 

Nosztalgiakiadás lesz az idei, harmincadik városünnep. A jubileumi Szent György Napokra április 23-a és 30-a között kerül sor. Az idei koncepciót pénteken ismertette az Isabella Boutique Hotelben Antal Árpád-András polgármester, Vargha Fruzsina alpolgármester és a Szent György Napok főszervezője, Knop Ildikó. 

A polgármester emlékeztetett: az első Szent György Napokat 32 évvel ezelőtt, 1991-ben szervezték meg, így 2023-ban már 32 éves lenne a rendezvény, de a koronavírus-járvány miatt két év kimaradt, így az idei lesz a harmincadik, jubileumi városünnep.

– Az nem lehet, hogy bármi beárnyékolja ezt az ünnepet, hisz ebben a mai, megbolondult világban semmi nem lehet fontosabb annál, hogy tudjunk találkozni barátainkkal, ismerőseinkkel, hogy tudjuk, hogy van kire számítsunk. Ez a mi ünnepünk – mondta Antal Árpád.

A polgármester hozzátette: ebben az évben kiemelten a helyi értékekre, a helyi művészekre, az összefogásra fektetik a hangsúlyt, noha a sok beruházás miatt kevesebb pénz jut a rendezvényre.

Knop Ildikó kifejtette: bár az alapkoncepció a nosztalgiához kapcsolódik, „visszahoznak” olyan programokat, amelyek sikeresek voltak, de a bevált struktúrán nem módosítanak: lesz kulturális hét és fesztiválhétvége, marad a kézműves vásár, az utcazene fesztivál és civil összefogás révén visszatér a gyermekváros is, ezúttal az Erzsébet parkba. A fiatalok bázisa a Dohánygyárban lesz, a közösségi színpad az 1956-os parkban marad, lesz tombola és tűzijáték.

– Készülünk ugyanakkor néhány meglepetéssel is, például – az utóbbi évektől eltérően – a vasárnap esti nyitókoncert nem a Krisztus Király templomban, hanem a Sepsi Arénában lesz. Ennek kizárólag az az oka, hogy a „klasszikus” helyszín kereteit talán túlfeszítette volna az idei városünnepet megnyitó előadás: Giuseppe Verdi Requiemje. Az olasz zeneszerző óriás négy szólistára, vegyeskarra és zenekarra írt művében már az előadók száma is meghaladja a 150-et. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy az előadásba bevonták a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulóit is, így az elismert, nagy művészek mellett a produkcióban részt vesznek a leendő nagy művészek is – mondta Knop Ildikó.

Úgy vélte: bár a „naptár úgy adta”, hogy rövidebb a kulturális hét, ezt annak „intenzitásával” pótolják.

Ugyancsak a Sepsi Aréna ad otthont az idei Szent György Napok másik nagy attrakciójának: a Recirquel Társulat My Land című produkciójának.  A Vági Bence rendező-koreográfus által 2012-ben alapította Recirquel, a világ egyik vezető újcirkusz társulata, amely egyedi módon egyesíti a tánc és a színház világát. A Recirquel mára a világ nagy színpadjainak állandó vendége.

Az előadásokra március elején kezdődik a jegyértékesítés – mondta a programkoordinátor.

Knop Ildikó egy-egy nevet is felvillantott a fesztiválhétvégéről, amelyek annyiban illeszkednek a nosztalgia kiadásba, hogy a 2020-ban „beígért” előadók közül többeket visszahívtak, köztük az Ossiánt (HU), a Waldecket (AT) és a The Motanst (RO).

Vargha Fruzsina arról beszélt, hogy egy megújult szervezőcsapattal rendezik az idéntől új névre hallgató Ifjúsági Udvart.

– Az egykori udvar neve Az Ifjúság Bázisa (The Base – Baza Tinerilor) lesz. A közösségi média felületein új oldalakon lehet majd megtalálni. Tovább szeretnénk vinni azt a tavaly sikeresen alkalmazott elképzelést, hogy ötvözzük a szórakozást a neveléssel – mondta el az alpolgármester.

Vargha Fruzsina „örömmel nyugtázta”, hogy az ifjúsági udvarban debütált együttesek közül többen eredményes nemzetközi karrierig jutottak.

Elhangzott: március 26-áig lehet jelentkezni a kézműves vásárra, a közösségi színpadra pedig március 20-áig várnak javaslatokat. A „nosztalgia tombolára”, amelynek nyereményei – akár egykor – „megfogható és elvihető” tárgyakból áll, várják a helyi cégek felajánlásait.

Folyamatosan frissül az esemény honlapja: www.szentgyorgynapok.ro, újabb nosztalgia felvételek jelennek meg Facebookon és részleteket lehet megtudni városnapok Instagram és Tik-Tok oldaláról is.

 

A Szent György Napok sajtóközleménye

Categories
Uncategorized

EMFSZ szakmai nap és közgyűlés Nagyszebenben

2022. november 18-án tartottuk tisztújító közgyűlésünket Nagyszebenben az Ars Hungarica fesztiválon, ahol újra bizalmat szavaztunk a korábbi elnökségnek: Szabó Lilla elnöknek, illetve Gergely Balázs és Portik Vilmos alelnököknek.

Categories
Uncategorized

Végleges a 13. Hungarikum Napok programja

A magyar értékeket bemutató rendezvényre július 1. és 3. között kerül sor a nagyszebeni ASTRA Szabadtéri Múzeumban.

A magyar értékeket bemutató fesztiválon, a nagyszebeni 13. Hungarikum Napokon idén is a hagyományokra, az autentikus magyar képviseletre és a gasztronómiára fektetik a hangsúlyt a szervezők. A főzőversennyel egy időben kézműves vásár, gyermekprogramok, előadások is zajlanak majd, a jó hangulatot zene és tánc biztosítja.

Az esemény július 1-jén, pénteken 12 órától a Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképének, a Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka című kiállítás megnyitójával veszi kezdetét a Református Templom Galériában. A szabadtéri eseményeken 14:00 órától lehet részt venni, ezeknek az ASTRA Szabadtéri Múzeum ad otthont.

A térség legismertebb szabadtéri, magyar eseményéről idén sem hiányozhatnak a kézművesek és őstermelők. A vásár naponta 10:00 és 20:00 óra között tart nyitva. A látogatók kézműves bemutatókon is részt vehetnek, a hagyományos magyar ínyencségek mellett pedig pálinkát, kézműves söröket és borokat kóstolhatnak.

A fesztivál egyik kiemelkedő programján, a főzőversenyen szombaton, július 2-án két kategóriában mérkőznek meg a csapatok: gulyás, illetve más, bográcsban készült magyar ételeket készítenek. Vasárnap a zsűri tagjai és a meghívott magyar séfek főznek majd a résztvevőknek, magyar ízeket kóstoltatnak, hungarikumokat mutatnak be.

Szombaton és vasárnap is jelen lesz a temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület, valamint a Kalibáskő Erdei Iskola, ahol a jurták mellett az íjazást, a botozást, az ostorozást, a bogozást és a szövést lehet kipróbálni.

 

Színes kulturális program, különleges zenei csemege

Szombaton 11:00 és 16:00 óra között az sepsiszentgyörgyi Aranyszívek Nyugdíjas Egyesület, a Szentivánlaborfalvi Dalárda, a Nagyszebeni gyerek citerások szórakoztatják a közönséget, ezt követően pedig a budapesti Vári Dance táncelőadásában gyönyörködhetnek az érdeklődők. A programot a Tárkány Művek koncertje zárja.

A 11 éve fennálló, 5 nagylemezzel rendelkező formáció zenéje a magyar jazz, beat és pop áramlatait ötvözi, különleges zenei világot varázsol a színpadra. A hangszerek játéka a népi vonós bandák hangzását idézi, a gitár pedig a dzsesszes, blues-os hangulatokkal fűszerezi meg a dalokat.

Vasárnap, július 3-án a magyar népzene és tánc kap kiemelkedő szerepet. A nóták és népdalok kedvelői Szőcs Lőrincz, nagyváradi muzsikus és zenekarának előadását tekinthetik meg. A kulturális műsort Bíró Éva népdal- és nótaénekes és meghívottjainak előadása színesíti. A népzene és néptánc szerelmeseinek a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház három felvonásban bemutatott erdélyi táncokkal kedveskedünk.

 

A Hungarikum Napok szervezője a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete, főpartnere az ASTRA Múzeum.

Támogatók: Nagyszeben Polgármesteri Hivatala, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., RMDSZ-Communitas Alapítvány, Miniszterelnökség-Nemzeti Együttműködési Alap, Kovászna Megyei Tanács és Művelődési Központ, Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület.