Categories
Uncategorized

Nagy találkozás – Június 19–25. között zajlik idén a Szent László Napok

 

Nagy találkozás – ezzel a mottóval szervezik meg június 19–25. között a 11. Szent László Napokat Nagyváradon. „Úgy érezzük, ennyi év után az egyik nagy megvalósítása a Szent László Napoknak a barátok, itt élők és elszármazottak találkozása a fesztivál eseményein. Mi ehhez a keretet adjuk, a programok által idehozzuk az embereket a nagy találkozásra, leülnek egy pohár bor vagy sör mellé” – fejtette ki a szlogenválasztás kapcsán Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője a május 25-ei, csütörtöki sajtótájékoztatón. Jelen volt még Varga Korpos Dalma, a fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke, Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszékének vezetője, Bódor Edit, Debrecen polgármesteri kabinetirodájának egyházakért és határon túli magyar közösségekért felelős polgármesteri tanácsadója, valamint Alexandru Chira, a Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) vezérigazgatója.

Zatykó Gyula bejelentette: idén a fesztivál „visszaköltözik” a várba, azaz a legtöbb rendezvényre, így az esti nagykoncertekre is a középkori falak között kerül sor. A fesztivál szerkezete amúgy a már megszokott lesz. Varga Korpos Dalma rámutatott: idén is megtartják az olyan népszerű programokat, mint az örömfőzés, a Nagyváradról elszármazottak találkozója, lesz Szent László-napi sokadalom és vásár, a sportprogramok terén pedig újdonságok is várhatóak. A Szent László Egyesület elnöke kiemelte: idén is visszatér partnerként a Richter Gedeon gyógyszeripari vállalat, és ezúttal már nem csak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is megszólító programjaik is lesznek.

Új partner a Petőfi 200 centenárium alkalmából a Petőfi Kulturális Ügynökség, író-olvasó találkozókkal és zenés eseményekkel, koncertekkel egyaránt várják majd a fesztiválozókat.

Ami az esti nagyoncerteket illeti, pénteken Charlie, szombaton a Zenevonat Szuperkoncert az LGT sztárjaival, majd Geszti Péter, vasárnap pedig a jubiláló Bikini csap a húrok közé. Ugyanakkor a helyi zenekaroknak is fellépési lehetőséget biztosítanak, ott lesz majd a Stevie Ker, a Rius & Band, valamint az  eMStreet zenekar is koncertezik a várban. Különleges zenei projektnek ígérkezik ugyanakkor a Magyar Rhapsody Projekt Levédia című előadása, amelynek sztárvendége Molnár Levente világhírű operaénekes.

Hagyománynak számít immár, hogy Nagyvárad testvérvárosa, Debrecen is saját programokkal kapcsolódik be, abból, hogy idén mivel készülnek, Bódor Edit adott ízelítőt. Mint mondta, nagy megtiszteltetés a cívisváros számára, hogy már közel tíz éve kiveheti a részét a Szent László Napokból. Közölte: már az első naptól jelen lesznek, a június 19-ei nyitógálán a Szigligeti Színházban a Kodály Filharmonikusok adnak nagyszabású koncertet, amelyen szintén fellép Molnár Levente. Június 22-én, csütörtökön a Debreceni Big Band és Vastag Tamás várja dzsesszutazásra a közönséget. Lesznek kiállítások, irodalmi események, de a főszerep a gyermekprogramoknak jut. A DEMKI ház egész napos kézműves és hagyományőrző foglalkozásra várja a legkisebbeket, a bábszínház Csicsogó színház bábelőadással, a Trio Consort interaktív koncerttel várja a gyerekeket.

Az APTOR, vagyis a Visit Oradea is hosszú évek óta partnere a Szent László Napoknak. Alexandru Chira a sajtótájékoztatón gratulált a szervezőknek a bőséges programkínálathoz, és a város minden lakosának, anyanyelvtől függetlenül a figyelmébe ajánlotta a fesztivált.

A Partiumi Keresztény Egyetem eközben az első évtől programokkal van jelen a fesztiválon, számos közös projekt is született az évek során. Idén a közös szervezésű Publicritic nemzetközi kritikai plakát- és GIF-pályázat van a középpontban, amely idén minden rekordot megdöntött, 597 vizuális kritika érkezett be 314 alkotótól 48 országból – mutatott rá Balázs Zoltán, megköszönve a Szent László napok szervezőinek az együttműködést. Bejelentette: a díjátadót június 20-án, kedden tartják majd, a nemzetközi zsűri által a legjobbaknak ítélt művek pedig óriásplakátok és city lightok formájában – akárcsak a korábbi években – kikerülnek a város utcáira.

Igazi kuriózumnak ígérkezik ugyanakkor egy másik nagyszabású képzőművészeti projekt is. Zatykó Gyula bejelentése szerint „hazahozzák” szülővárosába Wagner Nándor híres szobrászművész Filozófiai kert című szoborkompozíciójának a legkorszerűbb technológiával, 3D-nyomtatóval készült másolatát. „Az egyistenhitű vallásalapítók, filozófusokat – köztük Jézus, Gandhi, Assisi Szent Ferenc – felsorakoztató alkotás a békét, a toleranciát hirdeti, amire nagy szükségünk van ebben a zaklatott világban” – húzta alá a fesztivál főszervezője. Közölte: az alkotás a megyei könyvtár halljában kap majd helyet.

További információk elérhetőek a Szent László Napok folyamatosan frissülő honlapján, Facebook-, illetve Instagram-oldalán.

 

A Szent László Napok sajtóirodája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük