Categories
Uncategorized

Véget ért a 14. Kolozsvári Magyar Napok

 

Véget ért a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális seregszemléje, az idén tizennegyedik kiadásához érkezett Kolozsvári Magyar Napok. Augusztus 13-20. között Kolozsvár 50 helyszínén több mint 500 programponttal várták az érdeklődőket. A bő egy hét során a magyarnapos programok látogatottsága elérte a 220-230 ezer főt.

„A Kolozsvári Magyar Napok ismét jó alkalom volt mindannyiunk számára, hogy együtt ünnepeljünk és feledhetetlen élményekkel gazdagodjunk. Álmaink ismét valóra váltak: megtelt élettel Kolozsvár Főtere, s ami talán a legfontosabb, idén újból belakhattuk a Farkas utcát. Mi vagyunk az elsők, akik kimondhatjuk, hogy visszafogadott minket ott a tér dala, mert miénk itt a tér” – mondta Oláh Emese a Magyar Napok záróeseményén, a kincses város Főterén felállított nagyszínpadon. Kolozsvár alpolgármestere hozzátette: köszönet illeti a Magyar Napok szervezőit, akik nélkül a közös ünneplés nem valósulhatott volna meg.

„Miénk a tér, azoké, akik belakják. Itt, Kolozsváron, jövőbe vetett bizakodással tölthet el minket a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett programsorozat, mely évről-évre megerősít minket abban a hitünkben és reményünkben, hogy Erdély szívében nemcsak magyarok, de magyar napok is vannak és lesznek” – mondta Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, köszönetet mondott a város magyar lakosságának, hogy az elmúlt évtizedekben, a városvezetéssel közösen, egy olyan európai színvonalú várost teremtettek meg, ahol minden nemzetiség otthon érezheti magát. „Ez mindannyiunk érdeme, és ez jelenti számunkra a normalitást” – mondta a polgármester, majd hozzátette: Kolozsvár két fogalommal jellemezhető, ezek pedig az „egység a sokszínűségben” és az „együttélés művészete”.

„Gyönyörű napokat töltöttünk együtt. A rengeteg ember, a sok magyar szó, a csillogó szemek, a boldog tekintetek nagy örömöt szereztek nekünk, szervezőknek. Ez ad értelmet a munkánknak, ezáltal – általunk és általatok – létezhet mindmáig egy életerős Kolozsvár. A kincses várost elsősorban nem a faragott kövek, hanem a benne élő magyar emberek jelentik. Ez a legfőbb érték, amelyre vigyáznunk kell, és amelyre a velünk élő román többségnek is fontos vigyáznia. Mert Kolozsvár nélkül Cluj is sokkal szegényebb lenne” – mondta záróbeszédében Gergely Balázs.

Az augusztus 20-i főtéri programsorozat Leslie Mandoki és a Mandoki Soulmates nagyszabású koncertjével zárult, mely során a világsztárokat felvonultató formáció a Bartók Béla-művek különleges hangzásával és a modern zenei stílusokkal egyesülve adta elő az aranylemezes Magyar képeket – ezzel is hazahozva Kolozsvárra az erdélyi népzenén alapuló és Bartók Béla nyomán írt rockszvitet.

A 14. Kolozsvári Magyar Napok bő egy hete során a programok látogatottsága elérte a 220-230 ezer főt, az idén ötödik alkalommal megszervezett KMN-Donaton terepfutóversenyen pedig több mint 450-en mérték össze állóképességüket. A résztvevők 31 könnyűzenei és 27 klasszikus zenei koncertnek örvendezhettek, a Magyar Napok társrendezvényeként számon tartott Szent István-napi Néptánctalálkozón pedig 8 ország 20 tánccsoportja mutatkozott be. A felújított Farkas utca – a kézműves- és könyvvásárral, valamint a Múzeumok sétányával –, illetve az idén is működő Borutca naponta 5-6000 érdeklődőt vonzott. A főtéri nagyszínpadon 9 zenekar 87 fellépője szórakoztatta a kincses város közönségét, akik az elmúlt egy héten 37 kiállításon, 21 vezetett sétán, 40 kerekasztal-beszélgetésen és bemutatón, 21 filmvetítésen, több mint 100 gyermek- és családi programon vehettek részt. A programkavalkád 237 partnerszervezet, támogató és támogató intézmény, 164 önkéntes és 122 szervező jóvoltából valósulhatott meg.

A Magyar Napok iránt a virtuális térben is sokan érdeklődtek: a rendezvény honlapját (www.magyarnapok.ro), mely a továbbiakban is beszámolókkal, illetve fotó- és videógalériákkal várja a felhasználókat, 55000-en keresték fel a bő egy hét során, a Magyar Napok Facebook-oldalain folyamatosan megjelenő tartalmak pedig több mint 1,8 millió internetezőt értek el, akik összesen 140 ezer alkalommal fejezték ki tetszésüket like-ok, megosztások vagy épp kommentek formájában.

A 15. Kolozsvári Magyar Napokat 2024. augusztus 18-25. között szervezi meg a Kincses Kolozsvár Egyesület.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük