Categories
Uncategorized

„Nekünk a Főtér a Grund!” – 13. Kolozsvári Magyar Napok augusztus 14-21. között

A 13. Kolozsvári Magyar Napok beharangozó sajtótájékoztatóján ismertette a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális seregszemléjével kapcsolatos főbb tudnivalókat Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Szabó Lilla, a Kincses Kolozsvár Egyesület ügyvezető igazgatója, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója és Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári Főkonzulátusának vezető konzulja.

 „Bízunk benne, hogy két világjárvány-sújtotta év után a Kolozsvári Magyar Napok közönsége és az elmúlt tizenkét évben kialakult valódi közössége újra, a 2020-as esztendő előtti létszámban és lelkesedéssel tart velünk rendezvénysorozatunk idei kiadása alkalmával. Reméljük, a közegészségügyi állapotok e mostani, megnyugtató formájukban maradnak, és a világpolitikai helyzet is csillapodni fog, hiszen felszabadultan ünnepelni igazán csak békében tudunk” – kezdte mondandóját Gergely Balázs. A Magyar Napok főszervezője hozzátette: szervezőkként minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a rendezvénysorozat ismét régi fényében és méretében várja a feltöltődni vágyókat. „Nehéz két év áll mögöttünk, hisz munkánkat olyan időszakban kellett végeznünk, amikor az egészségügyi óvintézkedések következményeként csak számos korlátozás és tiltás betartásával találkozhattunk. Ugyanakkor ebben az időszakban is kiemelt célunk volt, hogy – korábbi, 2020-as mottónkat idézve – ami belefért, azt mind megtegyük, s átmentsük a Magyar Napokat a megnyugtató, vírusmentes időszakra. Örömmel tapasztaljuk, hogy ez sikerült, és hálával nyugtázzuk, hogy mindezt a közönség is értékelte, hiszen kitartott mellettünk, és a korábbi években, a korlátozások ellenére is ellátogatott a Magyar Napok rendezvényeire” – mondta Gergely Balázs.

A főszervező elmondta: az idei Kolozsvári Magyar Napokat augusztus 14-21. között szervezik meg, ugyanakkor a korábban megszokottak szerint, idén is lesz nulladik nap, s így már augusztus 13-án – kiállításmegnyitókkal – kezdetét veszi a magyarnapos programkavalkád. A sajtótájékoztatón elhangzott: idén is több mint 100 partnerszervezettel közösen alakítják ki a rendezvénysorozat végleges programkínálatát, mely július második felétől lesz elérhető, a www.magyarnapok.ro honlap pedig már június elején látogatható lesz, amelyen – a magyarnapos applikációhoz hasonlóan – a rendezvénnyel kapcsolatos minden fontos információ megtalálható lesz. „A Magyar Napok szervezőcsapatához idén is csatlakozhatnak az önkéntesek, az erre vonatkozó felhívás pedig hamarosan elérhető lesz. Ismét számítunk támogatóinkra is, akik nélkül rendezvénysorozatunk nem valósulhatna meg, s akik a világjárvány idején, nehezebb anyagi körülmények között is fontosnak tartották közös ügyünk, a Magyar Napok megszervezésének támogatását” – hangsúlyozta Gergely Balázs.

 

Jól ismert programhelyszínek és felújítás alatt álló Farkas utca

„Jó hír, hogy az elmúlt években néhány új programhelyszínnel bővült a Magyar Napok által belakott terek száma, s ezen helyszínekre ismét visszatérünk” – jelentette ki Gergely Balázs. A főszervező elmondta: Kolozsvár Főtere újra a rendezvény központi helyszíne lesz, ahol esténként (19 és 21 órától) újra napi két koncertnek örvendhetnek a résztvevők. Ugyanakkor a kül- és beltéri rendezvényhelyszínek széles palettáját is megőrzik, a Bánffy-palota és a Bánffy-udvar is megszokott formájában üzemel majd, a Fogoly utcában található Borutca is várja majd a Kárpát-medencei borok szerelmeseit, a belvárosi iskolák udvarai és belső terei is programhelyszínekké válnak, a Romkertben az Emese Park középkori faluja egy bővített formában jelentkezik, a Falumúzeum és a Hója-erdő ismét otthont ad KMN Donaton futóversenynek és a nagysikerű örömfőzésnek, a Szentegyház utca 4. szám alatt található, korábban Olimpiai Udvarként működő belső udvar pedig a fiatalokat várja majd napközbeni programokkal és esti bulikkal. „A programhelyszínek tekintetében egyetlen aggodalmunk van, éspedig a korábban fesztiválutcaként működő Farkas utca helyzete, hiszen ott jelenleg is felújítási munkálatok zajlanak. Egyrészt örvendünk, hogy a kincses város egyik jelképének is számító utca megújul, ugyanakkor rendezvényünk szempontjából ez egy időszakos veszteségnek tekinthető, melyért ezúton is szíves elnézését kérjük minden magyarnapozónak! Fontos hangsúlyoznunk: nem mondunk le a Farkas utcai vásárról, a Polgármesteri Hivatallal közös megállapodásunk értelmében pedig annyit fogunk használni és belakni az utcából, amennyit az addig elkészülő munkálatok lehetővé tesznek” – jelentette ki Gergely Balázs, majd hozzátette: a Farkas utca nem váltható ki más, alternatív helyszínekkel, s ugyanezt a visszajelzést kapták másoktól is, így egyértelmű volt számukra, hogy a lehetőségekhez mérten, az idei Magyar Napok alkalmával is várják majd a résztvevőket e programhelyszínre.

 

Naponta két koncert a Főtéren, jazz, blues, világzene és gyerekkoncertek a Bánffy-udvarban

A főtéri nagyszínpad ismét változatos zenei programok helyszíne lesz. Kedden (augusztus 16-án) a 24. Szent István-napi Néptánctalálkozó művészei veszik birtokba a Főteret, a Magyar Napokkal egyidőben megszervezésre kerülő rendezvénysorozat idei kiadása pedig a 45 éves kolozsvári magyar táncházmozgalom megünneplése köré szerveződik. Szerdán (augusztus 17-én) immár a könnyűzenéjé lesz a főszerep, amikor Varga Miklós és a Band lép színpadra, őket követően pedig a Republic zenekar ad koncertet. Csütörtökön (augusztus 18-án) a Budapest Klezmer Band és a Csík zenekar lép fel, utóbbihoz pedig meghívottként Presser Gábor és Karácsony Gábor csatlakozik, hogy Erdélyben először Kolozsváron mutassák be A dal a miénk elnevezésű Csík zenekar-albumot, amely LGT-dalok feldolgozásait kínálja. Pénteken (augusztus 19-én) először a Loose Neckties Society elnevezésű kolozsvári színészzenekar ad koncertet, őket pedig a budapesti Vígszínház fiúzenekara, A Grund követi – Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerzővel kiegészülve. „Augusztus 19-én ismét együtt ünnepelhetjük Kolozsvár városi rangra emelésének évfordulóját, s úgy gondoltuk, a Vígszínházban bemutatott, mára már legendássá vált A Pál utcai fiúk című musical szereplőinek fellépésével is jelezhetjük: nekünk a Főtér a Grund” – mondta Gergely Balázs, aki rámutatott: az idei Kolozsvári Magyar Napok mottója is – „Itt leszünk!” – az említett musical egyik ismert dalából származik. Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színházban egy meglepetés-előadásra kerül sor, melyről a későbbiekben tájékoztatják a szélesebb nyilvánosságot, a Főtéren pedig a Pokolgép, azt követően pedig a Bagossy Brothers Company ad koncertet. A Magyar Napok záróeseményeként, vasárnap (augusztus 21-én) a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában és Vidnyánszky Attila rendezésében láthatják az érdeklődők – Erdélyben első alkalommal – a neves budapesti társulat Csárdáskirálynő című új, minden eddiginél látványosabb és nagyszabásúbb előadását. A szervezők elmondták: a főtéri koncerteken kívül a Bánffy-udvarban működő Petőfi-színpadon ismét helyet kapnak a rock, a jazz és a blues hazai, valamint magyarországi képviselői, itt lesznek – a Szentegyház utca 4. szám alatt működő bulihelyszínen kívül – a további after-bulik, és ide várják majd a legkisebbeket is a különböző gyermekkoncertekre.

 

Komolyzene, nyitógála és egyéb tudnivalók

Szabó Lilla programigazgató elmondta: a Magyar Napok programkínálatában idén is kiemelt helyen szerepelnek a komolyzenei koncertek, amelyek nagyrészt a Erdélyi Néprajzi Múzeumban (Redutban) kapnak helyet, valamint emlékeztetett arra is, hogy a Kolozsvári Magyar Napokkal egyidőben, annak társrendezvényeként szervezik meg – a budapesti Auris Művészi Ügynökséggel közösen, augusztus 13-17. között – a Magyar Egyházzenei Fórumot. „Az ötnapos rendezvénysorozat célja a rendszerváltást követő magyar egyházi zeneszerzők alkotásainak népszerűsítése a széles nagyközönség számára” – emlékeztetett Szabó Lilla, majd hozzátette: komoly színházi programmal is készülnek az idei Magyar Napokra, melyről a későbbiekben adnak hírt, s ugyancsak egy jövőbeli időpontban jelentik be a Magyar Napok nyitógálájának részletes programját is, melyre ismét a Kolozsvári Magyar Operában kerül sor. A szervezők emlékeztetettek: a hagyományokhoz híven, ismét ökumenikus istentisztelet nyitja a Magyar Napok rendezvényeinek során. „A képzőművészeti kiállítások, könyvbemutatók, vezetett séták, gyermekfoglalkozások, közéleti beszélgetések mind-mind helyet kapnak az idei programban, mely a rendezvény honlapján, valamint a nulladik naptól átvehető programfüzetekben is elérhető lesz” – jegyezte meg a programigazgató, aki az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a Kincses Kolozsvár Egyesület honlapját is, mely a www.kincseskolozsvar.ro címen található.

 

„A Kolozsvári Magyar Napok a Kárpát-medence egyik legfontosabb rendezvénye”

„A magyar kormány képviseletében Magyarország kolozsvári Főkonzulátusa évek óta tartó, szoros együttműködésben áll a Kincses Kolozsvár Egyesülettel. Mára már a Kolozsvári Magyar Napok a Kárpát-medence egyik legfontosabb rendezvényévé nőtte ki magát, így öröm és megtiszteltetés, hogy nem csak partnerei lehetünk a rendezvénynek, de a Főkonzulátus saját programjaival is megjelenhet a rendezvénysorozat időtartama alatt. Idén is arra törekszünk, hogy Magyarország kulturális és turisztikai értékeit a lehető legszélesebb körben népszerűsítsük, de kultúrpolitikai, kultúrtörténeti és kultúraszervezéssel kapcsolatos beszélgetésekre is vállalkozunk” – mondta Grezsa Csaba vezető konzul, majd hozzátette: a Főkonzulátus tereit is megnyitják az érdeklődők előtt, hiszen számos eseménnyel várják majd a magyarnapozókat.

Az idő előre haladtával a 13. Kolozsvári Magyar Napokkal kapcsolatos minden fontos információ elérhető lesz a www.magyarnapok.ro oldalon, valamint az esemény Facebook-oldalán, a www.facebook.com/magyarnapok címen.

 

A Kincses Kolozsvár Egyesület sajtóirodája

Categories
Uncategorized

10. Szent László Napok – 2022. június 20–26.

Tizedik alkalommal szervezik meg idén június 20–26. között a nagyváradi Szent László Napokat, a térség egyik legnagyobb kulturális fesztiválját. Ami nem csupán azért jubileumi, mert tizedik alkalommal ünnepelhetünk együtt, hanem azért is, mert idén van Várad alapításának 930. és Szent László szentté avatásának 830. évfordulója, ráadásul az első Szent László ünnepi hét óta éppen 80 esztendő telt el.

A Szent László Napok szervezői május 9-én, hétfőn a nagyváradi vár griffes termében megtartott sajtótájékoztatójukon jelentették be a fesztivált, és annak több kiemelkedő programpontját. A sajtótájékoztatón részt vett Bódor Edit, Debrecen polgármesteri kabinetirodájának egyházakért és határon túli magyar közösségekért felelős referense és Alina Toie, a Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) vezérigazgatója  is, a két város ugyanis programokkal gazdagítja a jubiláló fesztivált.

Mint Zatykó Gyula főszervező megfogalmazta, örömmel tölti el, hogy ebben a nehéz időszakban kultúráról beszélhet abban a teremben, amely egykor a várkapitányé lehetett, és valószínűleg sok hadi utasítás hangzott el. „A háború szétválaszt, a kultúra összeköt” – szögezte le Zatykó Gyula, utalva arra is, hogy a Szent László Napok egyik fő célkitűzése már a kezdetektől, hogy hidat jelentsen a határ két oldalán élő magyarok, illetve a város magyar és román lakosai között.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, újdonságnak számít, hogy idén nem csak a várban zajlanak majd az eseménysorozat fő programpontjai, hanem az esti koncerteknek a Szent László tér ad otthont. „Egy fesztivál, két helyszín – ez is lehetne az idei Szent László Napok szlogenje” – fogalmazta meg Varga Korpos Dalma, a fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke. Rámutatott: ahogy a korábbi években is megszokhattuk, természetesen nem csak ez a két helyszín lesz, hanem a város számos más pontján lesznek programok, de ezek lesznek a fő helyszínek, s míg napközben a várat, este a város főterét „veszi be” a fesztivál.

A Szent László Napok programja amúgy nagy vonalakban a pandémia előtt megszokott forgatókönyv mentén alakul, már a mínusz kettedik naptól nívós előadásokkal, kiállításokkal, a szokásos Szent Lászlótól Szent Lászlóig guruló biciklitúrával várjuk az érdeklődőket, és nem marad el az immár hagyományossá vált kocsmakvíz sem.

A kulturális fesztivált csúcsra járató hétvégén, vagyis június 24–26. között pedig egész nap lesznek programok a várban, este pedig olyan méltán népszerű sztárok csapnak majd a húrok közé a Szent László téren, mint a Bagossy Brothers Company (június 24-én, péntek), a Beatrice (június 25-én, szombat) és Ákos (június 26., vasárnap).

Mint Alina Toie, a Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) vezérigazgatója a hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, az Ákos koncerttel-Nagyvárad önkormányzata járul hozzá a Szent László Napokhoz.

Bódor Edit, Debrecen polgármesteri kabinetirodájának egyházakért és határon túli magyar közösségekért felelős referensének bejelentése szerint Debrecen városa eközben a június 20-ai, hétfői nyitógálára elhozza Nagyváradra a Debreceni Népi Együttes Wass Albert A funtineli boszorkány című nagy sikerű regényét feldolgozó táncjátékát, a Tűzliliomot. A fesztiál idején Határtalan muzsika címmel ad koncertet a Kodály Kórus, Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály címmel pedig verses dalestet tartanak a lovagkirály tiszteletére. A 100 éves a Debreceni Fotóklub című kiállítást, illetve Toró József nagyváradi származású festőművész Hazatérés című egyéni tárlatát is elhozzák a Körös-parti városba, és bemutatják Szénási Miklós és Heller Zsolt Állítsuk meg az időt című könyvét is. A hétvégi fesztiváli zsongás idején pedig a Tímárházból kézművesek, népművészek érkeznek a várba, a DEMKI Ifjúsági Ház gyerekeknek szóló programmal kedveskedik, és Váradra érkezik a Vojtina Bábszínház is. Ugyanakkor a fesztivál utolsó előtti napjára debreceni és lengyelországi diákokat is elhoznak a Szent László Napokra, akik Szent László király örökségével és a várossal ismerkedhetnek meg. A Debrecenből érkező programok szervezője a cívisváros önkormányzata, közreműködik a Partiumi Magyar Ház.

A Szent László Napok programjairól mostantól folyamatosan tájékoztatunk a fesztivál Facebook- és Instagram-oldalán, és rövidesen honlapunkon (www.szentlaszlonapok.ro) is.

 

A Szent László Napok sajtóirodája

 

Categories
Uncategorized

Két év után újból közösségi ünnepre készülődik Sepsiszentgyörgy

A 29. Szent György Napok 2022. április 23. és május 1. között kerülnek megszervezésre

Delia és az Edda Művek zárják a Szent György Napokat

A romániai showbiznisz talán legmenőbb alakja, Delia Matache, illetve a magyar rockzene bakancsos öregjei, az Edda Művek „gyújtják be” a tűzshowt 29. Szent György Napok zárónapján – közölte Knop Ildikó. A városünnep programkoordinátora szerdán Czimbalmos Kozma Csaba városgondnokkal, vásárszervezővel tartott sajtóértekezletet a Gado Gourmet Bisztróban.

Knop Ildikó elmondta: nem kevés erőfeszítésbe telt, hogy a május 1-jét is magába foglaló fesztiválhétvégére az esemény szintjéhez illő együtteseket szervezzenek, hiszen gyakorlatilag egész Európában ez lesz az első igazi „bulis hétvége”.

– Azt gondoljuk, hogy sikerült egy egészséges egyensúlyt fenntartanunk, hisz vannak magyar és román, helyi, hazai és nemzetközi, fiatalokat és idősebbeket egyaránt megszólító csapatok – nyilatkozta Knop Ildikó.

A Főszínpad – a megszokottól eltérően – öt napig „üzemel”.

Szerdán este nyolctól egy magyarországi (Ismerős Arcok), egy felvidéki (Kor-Zár) és egy erdélyi (Transylmania) együttes közös koncerten lép fel, Építsünk hidat címmel.

Csütörtökön kerül sor, Made in Sepsi mottóval, a sepsiszentgyörgyi zenekarok nagykoncertjére.

Pénteken és szombaton – hagyományos módon – három-három koncert lesz este hat órától, fél nyolctól és fél tíztől. A nyitóbulit a kézdivásárhelyi Ego Sum adja, majd a rockot és heavy metalt játszó temesvári Cargo következik. Az estét az örökifjú, babos kendőjét ismét viselő, Nagy Feró által vezetett, Beatrice zárja.

Szombaton tombolhat az ifjúság: az alaphangot az indie-pop-rockot nyomó, gyergyószentmiklósi 4S Street adja meg, majd a pop-soulba hajló, beat-rockot játszó, székesfehérvári Blahalouisiana következik, a napot pedig az alternatív rock és a funky területén alkotó, háromszoros aranylemezes Honeybeast zárja.

Vasárnap igazi csemegének ígérkezik az utóbbi évek egyik legnagyobb romániai sztárja, az X Faktor bírája, az énekesként, táncosként és dalszerzőként is egyaránt helytálló Delia koncertje (19:30), majd minden idők egyik legnagyobb magyar rockegyüttese, a mindenkori lázadókat „megérintő” Edda Művek „robbantják fel” a színpadot (20:30), a 22:15-kor kezdődő, a hagyományos tűzijátékot helyettesítő különleges tűzshow előtt.

Az 1956-os emlékparkban felállított Közösségi színpadon pénteken délben indul a műsor és nagyjából negyedóra-húszpercenként váltják egymást a különböző óvodák és iskolák gyerekcsoportjai. Ezek a szavalattól a néptáncig, a népdaltól a gyerekjátékokig, a zumbától a modern táncig, a zongorától a hegedűn át az akusztikus gitárig, az előadó művészet csaknem minden ágában fellépnek, de lemezbemutatóra (Koncz Gergely – Magyarpalatka), könyvbemutató-koncertre (A Nagybetűs NŐ – Háromszéki Nők Évkönyve, a Voces Női Karral „karöltve”) is sor kerül.

Ami a vásárt illeti, Czimbalmos Kozma Csaba elmondta: ez a megszokottól eltérően, egy nappal hamarabb, csütörtökön kezdődik, és a városi adóhivataltól a Sugás áruház felé, a Gróf Mikó Imre utca park felőli sarkáig szervezik meg. 171 kézműves jelentkezését fogadták el az ország egész területéről és Magyarországról (16). A vendéglátósok a Lábasház elé és volt Bodok szálló parkolójába a telepednek ki, a Street Foodos büfékocsiknak a Szent György téren adnak helyet.

 

A járvány sújtotta helyi vendéglősöket azzal segíti a Polgármesteri Hivatal, hogy ingyen kapnak helyet – mondta Czimbalmos Kozma, aki hozzátette a Főszínpad „végre a helyére kerül”, hisz a megyei tanács előtti emelt platform kialakításakor beépítettek minden szüksége elemet ahhoz, hogy a városünnep nagyszínpadja megfelelő módon működjön.

Az őstermelők a Székely Mikó Kollégium sarkától a színházig kapnak helyet, a Borudvart a Park szálló parkolójában építik fel.

Több ponton bővült a kulturális hét kínálata. Ezek közül – a teljesség igénye nélkül – kiemelhető, hogy keddtől péntekig, minden délelőtt 10 órai kezdettel, Varázsműhely címmel az Erdélyi Művészeti Központ tart foglalkozást az I-IV. osztályos gyerekeknek.

Ugyancsak gyerekprogramnak minősül – de a felnőttek is mindenkor okulhatnak belőle – a nagyszebeni Gong Gyermek- és Ifjúsági Színháznak a Kisherceg című, román nyelvű előadása, amelyben Antoine de Saint-Exupéry halhatatlan figurája ötletes díszleteszközök, vetítések és különleges bábok segítségével „járja be” a galaxist, és arra buzdít bennünket, hogy fedezzük fel újra az örömet, a kíváncsiságot és a várakozás izgalmát.

Kimaradt a kultúrheti előadások ismertetőjéből két, utólag lekötött, szerda (április 27-én) este héttől sorra kerülő produkció: az M Stúdiónak A lecke című bemutató előadása (Rendező: Arcadie Rusu. Háromszék Táncstúdió, jegyár: 20 lej) és Nicu Alifantis & Zan koncertje (Tamási Áron Színház Jegyár: 30/15 lej).

Nagy érdeklődésre tarthat számot csütörtökön és péntek este nyolc órától, a Tamási Áron Színház előcsarnokában sorra kerülő Táncház, ahol a Szászcsávási zenészek, a Heveder zenekar, a Folker együttes, valamint Koncz Gergely és zenekara húzza a talpalávalót.

Az Ifjúsági Udvar a volt Dohánygyár udvarán lesz, a részletes műsort hamarosan ismertetik.

A Kulturális Szervezőiroda (Szabadság tér 1. szám), minden hétköznap reggel 8-kor nyit és hétfőtől szerdáig 16 óráig, csütörtökön 17, pénteken pedig 15 óráig tart nyitva.

További részletek a www.szentgyorgynapok.ro honlapon találhatók.

A Szent György Napok közleménye

Categories
Uncategorized

A Kolozsvári Magyar Napok szervezőit is díjazták

 

2020. február 27-én, a Szövetség közgyűlésének estéjén a Turizmus Kft. rendezésében a Marriott Budapest Hotelben díjakat adtak át a 2019. év kiemelkedő turisztikai személyiségeinek. Ennek sorában Szövetségünk javaslatára Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője átvette Princzinger Pétertől a Magyar Turisztikai Szövetség elnökétől és Márta Istvántól az „Év Fesztiválszervezője” díjat. (Maga a fesztivál 2018-ban elnyerte a Szövetség nívódíját.)

A Magyar Fesztivál Szövetség közleménye

Fotó: turizmus.com/Grósz Balázs

 

Categories
Uncategorized

Közgyűlést és szakmai napot tartott az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség

 

Tizenkét új fesztivál csatlakozott az erdélyi fesztiválszervezők szakmai platformjához a kolozsvári találkozón.

A tavaly alakult Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség 2020. február 24-én tartotta éves közgyűlését és szakmai napját Kolozsváron, ahol közel húsz erdélyi magyar fesztivál képviseltette magát. A közgyűlést köszöntötte Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, aki a határon túli támogatásokról beszélt.

Az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség megalakulása óta jó partneri kapcsolatban van a Magyar Fesztivál Szövetséggel, így természetes volt, hogy a kolozsvári szakmai napon Márta István elnök kíséretében egy négyfős delegáció is részt vett, és bemutatta a magyarországi szövetség tevékenységét.

A kolozsvári találkozó fő témája a hagyományőrzés volt, mely bár manapság a reneszánszát éli, nagyon oda kell figyelni annak helyes értelmezésére. Erről Magyar Attila, a szigethalmi Emese Park vezetője is beszélt az előadásában, aki a részletekre való odafigyelés fontosságát hangsúlyozta a történelmi korok rekonstrukciójával foglalkozók esetében.

A közgyűlés elfogadta az újonnan jelentkező 12 fesztivál csatlakozását. Ezzel a következő rendezvények váltak az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség tagjává:

  • Ars HUNGARICA Nagyszebeni Magyar Kulturális Fesztivál, Nagyszeben
  • Bakator Bor- és Gasztrofesztivál, Bihardiószeg
  • Csíkszeredai Régizene Fesztivál
  • Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle, Kolozsvár
  • Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál, Marosvásárhely
  • Méra World Music, Méra
  • Míves Emberek Sokadalma, Székelyudvarhely
  • Őszi Sokadalom, Kézdivásárhely
  • Partiumi Magyar Napok, Szatmárnémeti
  • PulzArt Kortárs Képzőművészeti Fesztivál, Sepsiszentgyörgy
  • Szent István Nemzetközi Néptánctalálkozó, Kolozsvár
  • Szent György Napok, Sepsiszentgyörgy

A szövetség továbbra is nyitott az értéket teremtő, minőségi erdélyi magyar fesztiválok irányába, ezért továbbra is várják a szervezők jelentkezését. A következő bővülést a jövő évi közgyűlés fogja elfogadni.

A szakmai szervezet célja az iránymutatás, a kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítása és ápolása, a szakmai egyeztetésekre alkalmas platform működtetése, illetve egy olyan közösség teremtése, mely hozzájárul az erdélyi magyar fesztiválok rangjának és színvonalának emeléséhez.

 

Az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség elnöksége

Kolozsvár, 2020. február 25.

Categories
Uncategorized

Megalakult az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség

 

Kolozsvári sajtótájékoztatón jelentették be az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség megalakulását, melynek célja a kiemelkedő kulturális értékeket képviselő erdélyi fesztiválok tömörítése, szakmai együttműködésük kiépítése és erősítése, valamint a közös érdekérvényesítés megteremtése.

A sajtóeseményen jelen volt Szabó Lilla, az újonnan megalakult Szövetség elnöke, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója, Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke, valamint az erdélyi kezdeményezéshez csatlakozó fesztiválok képviselői, név szerint Szőcs Péter, a Partiumi Magyar Napokat szervező alapítvány elnöke, Széll Lőrincz, a Hunyad Megyei Magyar Napok képviselője, Pintér Zsolt, a Főtér Fesztivál – Nagybányai Magyar Napok főszervezője, Toró Tamás, a Brassói Magyar Napok főszervezője, Nagy Éva, a Vásárhelyi Forgatag képviselője, Lőrincz Helga, a Fehér Megyei Magyar Napok főszervezője, Kása Zsolt, a Temesvári Magyar Napok főszervezője, valamint Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője.

A sajtótájékoztatót megelőző napon munkamegbeszélésen vettek részt a sajtótájékoztatón is jelen lévő fesztiválok képviselői, akik áttekintették az erdélyi magyar fesztiválok helyzetét, valamint meghatározták az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség tevékenységének prioritásait.

„Az idén tíz éves Kolozsvári Magyar Napokon szeretnénk bemutatni azt a mára már Erdély-szerte jelenlévő magyarnapok-mozgalmat, melynek köszönhetően az interetnikus és szórványkörnyezetben létrejöhettek a KMN-hez hasonló rendezvények. Az elmúlt tíz évben mindig nagy öröm volt számunkra, hogy együtt tudtunk működni más fesztiválokkal, de arra is rá kellett jönnünk, hogy az erdélyi magyar fesztiválszervezők közti kapcsolattartás esetleges. Nem ismerjük elég jól egymást, s így nem is tudunk egymás sikereiből és hibáiból tanulni. Abban bízunk, hogy ezt a hiányt pótolja majd a most létrejött szövetség, melyhez a következő hónapokban további rendezvények csatlakozhatnak” – mondta Gergely Balázs, majd hozzátette: minden jelentős erdélyi fesztivált meg fognak keresni, de a szövetséghez ajánlás és jelentkezés útján is lehet majd csatlakozni. „Természetesen vannak bizonyos feltételek, melyeknek meg kell felelniük a csatlakozóknak, hiszen elsődleges célunk, hogy komoly kulturális értéket és magas színvonalat képviselő fesztiválokat tudhassunk sorainkban” – mondta a KMN főszervezője.

„A Kolozsvári Magyar Napok tagja a Magyar Fesztivál Szövetségnek, s régóta érlelődött a gondolat, hogy szükség lenne egy ahhoz hasonló erdélyi szakmai fórumra is. A KMN tíz éves évfordulója jó alkalmat nyújtott ahhoz, hogy megtegyük az első lépéseket, s létrehozzuk az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetséget, s az itt jelenlévő fesztiválok képviselőivel elkezdjük a munkát, egy működőképes hálózatot kialakítva” – kezdte felszólalását Szabó Lilla. Az erdélyi szövetség elnöke tájékoztatott: első körben a Kolozsvári Magyar Napokhoz hasonló fesztiválok képviselőit hívták meg, akik szintén interetnikus vagy szórványközegben végzik munkájukat. „A KMN újabb lendületet adott az ilyen típusú rendezvényeknek, az elmúlt években számos fesztivál jött létre ennek hatására, s e kezdeményezések összessége alkotja a magyarnapok-mozgalmat, melyet az idei KMN során be is mutatunk majd. Mindannyiunkat összeköt a tény, hogy rendezvényeinknek komoly közösségépítő szerepe van, mely során a helyi magyar közösségek birtokba vehetik a városok szimbolikus tereit, s bemutathatják kulturális értékeiket a helyi románság számára is” – hangsúlyozta Szabó Lilla, majd elmondta: az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetséget kilenc erdélyi fesztivál alapította meg, céljuk pedig a jelentős kulturális értékeket képviselő rendezvények közötti szakmai együttműködés megteremtése, a közös érdekérvényesítés kialakítása, egy közös honlap létrehozása, valamint egy erdélyi fesztiválnaptár létrehozása is.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség a Márta István által vezetett Magyar Fesztivál Szövetség példáját követve jött létre. „Szövetségünk 2002-ben alakult meg, közel egytucat fesztivál részvételével, mára pedig 220 szervezet 280 fesztiválját képviseljük. Kizárólag szakmai kérdésekkel foglalkozunk, s célunk egy olyan fórum létrehozása, melynek keretei között együtt gondolkodhatunk, s lehetőség nyílik a közös érdekérvényesítésre is” – mondta Márta István, aki beszámolt arról is, hogy az általa képviselt szervezetben négy különböző tagozat működik (a kulturális-művészeti, a közösségi, a népművészeti és a gasztro-kulturális fesztiválok képviseletére), kezdeményezésükre a Nemzeti Kulturális Alapnál létrejöhetett a kulturális fesztiválok kollégiuma, néhány évvel ezelőtt pedig a határon túli fesztiválok irányába is nyitottak. „Nagy öröm számunkra, hogy Erdélyből már 16 fesztivál jelentkezett a Magyar Fesztivál Szövetségnél – felvételét kérve –, s ez is azt jelzi, van igény a hasonló kezdeményezésekre. Épp ezért csak gratulálni tudok az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség létrehozóinak, s bízom benne, hogy tartalmas együttműködés jöhet létre szervezeteink között” – zárta felszólalását Márta István.

A sajtótájékoztató végén a jelenlévő fesztiválok képviselői mutatták be röviden rendezvényüket – válaszolva a sajtó kérdéseire is.

 

Az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség közleménye

Kolozsvár, 2019. 04. 26.